A központi elvonások miatt Szombathely az év elején a tervezettnél kevesebbet, 7,13 millió forintot tudott a civil szervezetek támogatására fordítani. Mostanra az elmaradt kormányzati kompenzáció ellenére is saját lábára tudott állni a város: a költségvetés májusi módosításakor 30 millió 520 ezer forintot biztosított az egyesületek, alapítványok részére, amit a működésükre, rendezvények szervezésére fordíthatnak.
Dr. Nemény András polgármester elmondta, hogy ezzel valamennyi civil szervezet működése megoldott, azoké is, akik rendezvényt szerveznek. Hangsúlyozta, idén a civil világ nem sérül. De ahhoz, hogy ehhez még pluszforrást tudjanak hozzátenni, ahhoz az kell, hogy az a gazdasági csomag, amit végig akarnak vinni, sikeres legyen. Reményeik szerint ez így lesz.
Szombathelyen aktív a civil élet, összesen 700 szervezet tevékenykedik. A „Fogadj örökbe egy parkot” program már most nagyon népszerű. Az akcióra elsőként jelentkező, és azóta is aktív szervezetek munkája mintaként tekinthető. A Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör a Szily-kastély melletti, valamint a Gyöngyöshermáni Haranglábnál lévő parkot tartja rendben. A Szombathelyi Szépítő Egyesület pedig a Szent István parkot fogadta örökbe.
A Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Körön és a Szombathelyi Szépítő Egyesületen kívül elismerő oklevelet vett át a Tűzoltás-Mentés Alapítvány, a Herényi Kulturális és Sportegyesület, a Joskar-Ola Alapítvány, valamint a KISZ Lakótelepért Egyesület.
Horváth Soma alpolgármester továbbra is azt kéri mindenkitől, hogy „Vigyázzunk együtt Szombathelyre" Hozzáfűzte, A "Fogadjunk örökbe egy parkot" akcióba 32 szervezet jelentkezett eddig. Hat olyan szervezet van, akivel mintaprojektként elindultak. Megnézték azt, hogy milyen feladatokat tudnak elvégezni, ez alapján készítették el a további felhívást a többi szervezetnek, illetve nagyvállalatoknak.
A civilség a közösségi élet mozgatórugója, rendezvényeket viszont eddig a járványhelyzet miatt nem tarthattak. 23 szervezet nyert el összesen 4,1 millió forintot programok rendezésére, amelyeket október végéig tarthatnak meg.
Fotó: Nagy Jácint
Forrás: Savaria Fórum